2023/2024 tanév ökoiskolai eseményei

 2024. március Az első osztályosok levendulát ültettek

 2024. március 18. Kikeltek a palánták

 2024. február 26. Osztályok elültették a magokat

 2023. november 10. Öko projektnyitó

 2023. október virágosítás

 2023. október 20. Komposztálás 

 2022/23 tanév ökoiskolai eseményei

 2023. május 5. Fenntarthatósági témahét, Mezítlábas tanösvény

 

Intézményünk az idei tanévben is részt vett a fenntarthatósági témahéten. Az idei tanévben a biodiverzitás volt a központi téma. Tanulóink ennek keretein belül az alsós évfolyamokon részt vettek a "gomba projektben", felsős évfolyamokon pedig az "együtt a természetben" projektben. A témahét maradandó produktumaként közösen létrehoztunk egy mezítlábas tanösvényt. Melyet a gyerekek nagy örömmel vettek birtokba. Köszönjük mindenkinek az építő közreműködését.

 2023. április 25. Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért 2023!

 

Iskolánk ötödik alkalommal csatlakozott a TeSzedd! felhívásához. Iskolánk 2016. január 30-a óta Ökoiskola és 2022 óta Örökös Ökoiskola, ezért különösen fontosnak tartjuk az ilyen akciókat és szinte kötelességünknek érezzük részt venni benne. Több mint 200 diák, szülő, pedagógus szedte a szemetet Igal egész területén. A diákok osztályonként járták be egész Igal területét, hozzájuk igaliak és szülők is csatlakoztak. Köszönjük Baláti Ferenc vállalkozónak , aki a diákokat Igal külső részére szállította. Köszönjük az önkormányzatnak a teli zsákok összeszedését a városban.
Örülünk, hogy kezdeményezésünkhöz az igali bölcsöde is csatlakozott! Jövőre, veletek, ugyanitt!!!

 2023. március 31. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madarak és Fák Napja verseny

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madarak és Fák Napja alkalmából versenyt hirdet az általános iskolai felső tagozatos tanulók számára. Iskolánk diákjaink is részt vettek ezen a megmérettetésen, gyermekeink nagyon sok élményt és tapasztalatot szereztek.

 

 2023.március 22-én Víz+örzők

A víz világnapján iskolánk házi versenyt szervezett a Víz+örzők játékból. A tanulók egy elképzelt település vezetőiként árvízvédelmi és aszályvédelmi rendszereket hoztak létre és fejlesztettek tovább. Gyerekek nagyon élvezték a különleges délutánt, amelynek során megismerkedhettek legnagyobb kincsünk a víz megőrzésével és hasznosításával.

 

 2023. március 22-én Siófokra látogattak a DRV víz világnapi rendezvényére

 

Iskolánk tanulói 2023.március 22-én Siófokra látogattak a DRV víz világnapi rendezvényére, ahol érdekes programokon vehettek részt.
Megnézték a Sió csatorna építését, és a csodás magyar tengert, a Balatont.
Kísérő tanáraik Dumik Sándorné és Sárdi Emőke

 2022. március 20. Látogatás a DRV-nél

Iskolánk 5/a osztályos tanulói a DRV Zrt. által, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 azonosítószámú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projekt keretében nyílt napon vehettek részt a DRV kaposvári Vizsgálólaboratóriumában. Örökös Ökoiskolaként számunkra fontos, hogy tanulóink gyakorlati tapasztalatokkal is gazdagítsák tudásukat. Köszönjük a DRV munkatársainak a tartalmas és izgalmas előadásokat.

 2022. november 11-én Legnagyobb kincsünk a víz projektnyitó ünnepség

 

Iskolánkban a 2022/23 tanév kiemelt projektje a "Legnagyobb kincsünk a víz" - ami vízbázisvédelemmel és tudatos vízfelhasználással foglalkozik a klímaváltozás korában. Előadópartnerünk a DRV ZRT., Gellért Attila volt.

2022-2023 tanév iskolakert eseményei

 2023. június 6. Virágosítás

Tanulóink elültették a virágaikat.

2023. március 9.

 Paprika és paradicsom palánták növögetnek.

 2023. március 2.  Kertészkedtünk

Iskolánk tanulói a tél végén virágmagokat ültettek. A kikelő kis növényekből palántát nevelünk. A későbbiekben ezekkel a virágokkal szeretnénk az iskolánk udvarát virágosítani.

 2023. március 2. Veteményezés

Örökös ökoiskolaként nagyon fontosnak tartjuk a növénytermesztési folyamatok megtanítását és hogy a gyerekek gyakorlati tapasztalatokkal gyarapodjanak, ezért paradicsomot és paprikát veteményeztünk. A folyamat előrehaladásáról későbbiekben beszámolunk.

 2023. március 2. Virágosítás

Iskolánk tanulói a tél végén virágmagokat ültettek. A kikelő kis növényekből palántát nevelünk. A későbbiekben ezekkel a virágokkal szeretnénk az iskolánk udvarát virágosítani.

 2021-2022 tanév eseményei

2022. március 31. 

A jó időt kihasználva megkezdődtek a munkálatok az iskolakertünkben is. A tavaszi időszakban apránként sikerült az iskolakertet felásni. Az ásás után elmunkáltuk a földet belekeverve a korábbi évben keletkezett komposztot. Első lépésként kétféle hagymát dugdoztak el a tanulók. Utána kettőféle (kandor és desire) bio burgonya került elvetésre.

2020-2021 tanév eseményei

 2020 őszén diákjaink sikeresen elvégezték a korábbi betakarítási munkálatokat és apránként felásták a kert egész területét,előkészülve a tavaszi vetésre. Még az ősz folyamán összeállítottunk fából 2 magasított ágyáskeretet.
Az első és második osztályosok búzát vetettek. Annak a termése szolgál majd a télen a madarak etetésére.
2021 tavaszán nehézségeink támadtak. Az iskolai sportcsarnok átépítése miatt nehézkessé vált a kert megközelítése. Ennek ellenére sikerült dughagymát ültetni és zöldborsót vetni. Ez utóbbit már le is szedtük és a következő tanévben technika tantárgy keretében főzési gyakorlatra használjuk fel.
Majd a burgonya vetése következett.Ez jelen állás szerint nem túl kielégítő a szárazság miatt és öntözési lehetőség hiányában.
A magasított ágyásokat tavasszal feltöltöttük földdel és 3-féle levélpetrezselymet, majorannát és bazsalikomot vetettünk beléjük. Ezeket nem a kertbe, hanem a főbejárattól nem messze helyeztük el, így folyamatosan meg van oldva a növények öntözése. Meg is látszik, nagyon szépen kifejlődtek. Szedés és szárítás után fűszerként fogjuk felhasználni őket.
Ugyanúgy, mint az évelő tárkonyt és az édesköményt is.
Pályázatból komposztáló edényt kaptunk, amit folyamatosan töltögetünk és a kész komposztot a jövőben fogjuk felhasználni.

Az idei tanévben  sajnos a járványhelyzet miatt nekünk sem volt könnyű dolgunk, mégis úgy érzem, hogy amennyit csak lehetett, kihoztunk az iskolakertből. Bízva abban, hogy az említett két hátráltató tényező a jövőben nem fogja akadályozni a munkánkat.

 Az iskola kertjében az alábbi haszonnövények termesztésére került sor: zöldborsó, zöldbab, lila hagyma, vörös hagyma, paradicsom, paprika, burgonya petrezselyemlevél. 

Ezek a termények tárolásra kerültek és technika órák keretében főzési gyakorlatként fogják hasznosítani tanulóink. 

 Komposztáló edény érkezett iskolánkba

 Ma intézményünk az Iskolakert Alapozó Programnak és a Humusz Maximusz Egyesületnek köszönhetően komposztáló edénnyel gazdagodott. Iskolánk ökoiskolai alapelveihez kapcsolódva tanulók és tanárok együtt sajátították el a komposztálási ismereteket.

 2019-2020 tanév eseményei

Az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM Iskolakerti Alapozó Alprogram 2019 meghirdetése nagy érdeklődést váltott ki a köznevelési intézmények körében. Két hét alatt 336 jelentkezés érkezett, melyek közül 266 volt teljes értékű (minden szükséges dokumentumot benyújtott) befogadott jelentkezés, közülük 50 kapott a különböző kategóriákban támogatást.

Örömmel tudatom a kedves szülőkkel és érdeklődőkkel, hogy az Igali Batthyány Károly Általános Iskola egyedüli Somogy megyei általános iskolaként támogatást kapott a Kezdő1 kategóriában.

Ezúton szeretném megköszönni Obbás Gyula polgármester úrnak, aki a szükséges területet iskolakertünk számára biztosítja. Köszönöm a pályázat elkészítésében Szabóné Schwendtner Ivett és Tóthné Mészáros Lívia segítségét.

Kívánjuk, hogy minden pedagógus és gyerek elmélyítse tudását és örömét lelje az iskolakertben, továbbá használni tudják azt a nevelés és oktatás szerves részeként.

Dr. Szántó Lászlóné
Intézményvezető

 "Az iskolakert indítását az Országos Iskolakert-fejlesztési Program, Iskolakert Alapozó Alprogram tette lehetővé 2019-ben, a szükséges eszközök biztosításával és szakmai segítségnyújtással."

 2019.03.20-án megkezdtük az iskolakert előkészítését. Köszönjük az Igal Szolgáltató Kft. segítségét!

2019. június 25. Projektbemutató

Budapesten a Pénzügyminisztériumban került megrendezésre az Iskolakerti Alapozó Alprogram projektbemutató rendezvénye. 

2021/22 tanév ökoiskolai eseményei

2022. március 26. Örökös ökoiskola címátadó ünnepség

 

Dr. Szántó Lászlóné intézményvezető vette át az Örökös ökoiskolai oklevelet Budapesten, a Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium épületében. Ezt a címet 2022. szeptember 1-től visszavonásig birtokoljuk. Köszönjük az elismerést!

2022. március 22. A  DRV dombóvári szennyvíztelepén jártunk

 

Iskolánk tanulói a DRV Zrt. által, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 azonosítószámú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projekt keretében nyílt napon vehettek részt a DRV Zrt. dombóvári szennyvíztelepén. Örökös ökoiskolaként fontosnak tartjuk, hogy tanulóink a könyvekből elnyert tudásukat gyakorlati tapasztalatokkal is gazdagítsák. Köszönjük a tartalmas előadást! Köszönjük Ráksi és Somogyszil Önkormányzatoknak a tanulók szállításában nyújtott segítséget!

2022. március 18. DRV Vizsgálólaboratóriumában jártunk

Iskolánk tanulói a DRV Zrt. által, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 azonosítószámú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projekt keretében nyílt napon vehettek részt a DRV Zrt. kaposvári Vizsgálólaboratóriumában. Köszönjük a tartalmas előadást! Köszönjük Kazsok és Somogyszil Önkormányzatoknak a tanulók szállításában nyújtott segítséget!

2022. február 17. Erdészeti ismeretekről szóló kiállításon voltak elsőseink

 A Kaposvári Rippl Múzeum Vadászati kiállítását nézte meg az 1. osztály. A killítás megtekintése után interaktív múzeumerdő hangjai foglalkozáson vehettünk részt az erdő hangjai címmel.

2022. január 15. Deseda túra

Ezen a napsütéses januári napon szerveztük meg az elmaradt Tamás napi teljesítménytúránkat. A jó idő és a friss levegő sok diákunkat és tanárunkat csáíbtott a természetbe. Eseményünket a helyi televízió is megörökítette.

esemény linkje: https://fb.me/e/5gSFk3dT3

2021. december 1. Planet 2021 kiállításon jártunk

2021. december 1-jén iskolánk tanulói egy igazán hasznos és élményekkel teli napot töltöttek el Budapesten.
A Planet Budapest Fenntarthatósági Expo és Világtalálkozó célja az volt, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók.
Ökoiskolaként fontosnak tartottuk, hogy diákjaink minél szélesebb tudással rendelkezzenek a fenntarthatóság témakörével kapcsolatban, ezért is szorgalmaztuk a kiállításon való részvételt.
Az Expo keretében a Jövő Hősei (Heroes of the Future) kalandpályán is végigmehettünk a gyerekekkel, illetve a Te bolygód (Your Planet) interaktív kiállítást és élményközpontot is megtekinthettük, így tartalmas és maradandó élménnyel gazdagodtunk!
Az eseményről az M5 TV riportot is készített, melyben tanulóink is feltűnnek: https://www.facebook.com/m5tvhu/videos/1081702345965147/

 

 2021. október 19. Te Szedd!

Iskolánk több éve csatlakozik a TeSzedd! országos szemétszedési akcióhoz, hogy együtt tisztítsuk meg Magyarországot. Idén először 3 helyszínen, Igalban, Büssüben és Somogyszilban a hely diákok szüleikkel együtt szedték a szemetet és hívták fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

2021. október 15. Sasréti Erdei Iskolában jártunk

Túravezetés keretében járhattuk körbe a sasréti erdőt. Megismerkedtünk az őshonos fafajtákkal. Délután pedig játékos kincskeresésben vehettek részt a diákok.

 2021. október 12. Papírgyűjtés

 Iskolánkban évente két alkalommal szervezünk papírgyűjtést a Diákönkormányzat vezetésével. Az összegyűjtött papír árát a gyerekek az osztályprogramokra használhatják fel.

 

Eredmény

 

Osztály

Mennyiség

1.

287 kg

2/a

102 kg

2/b

125 kg

3.

1911 kg

4.

330 kg

5/a

341 kg

5/b

273 kg

6.

1107 kg

7.

194 kg

8.

83 kg

Spec.

182 kg

Közös

246 kg

ÖSSZESEN

5181 kg

 2021. szeptember 14. Szelektív hulladékgyűjtő edények az osztályokban

 Az NTP-MTTD-20-0052 "Fennsuli" elnevezésű pályázatunkból szelektív hulladékgyűjtőket vásároltunk, melyeket a mai nap helyeztünk el az osztályokban. Mivel 2016 óta Ökoiskola vagyunk, ezért fontosnak tartjuk a környezettudatosság elsajátítását a mindennapok során.


2021. szeptember 14. Elkészültek az osztályokban az ökofalak

 Elkészültek az osztályokban az ökofalak, melyet mindig az aktuális téma szerint frissítünk

 Az első osztályosok által készített Öko-fal

Örökös ökoiskola pályázathoz kapcsolódó linkek

Iskolánk az előző tanévek során az Ökoiskola programban végzett eredményes munkájának köszönhetően elnyerte az Örökös Ökoiskola címet, melyet 2022. március 26-án veszünk át! Ezt az elismerést azok az iskolák vehetik át, amelyek folyamatosan és sikeresen valósítják meg a programban foglalt célokat és elvárásokat, például a környezettudatosságra és a fenntarthatóságra nevelést, valamint háromszor elnyerték az Ökoiskola címet.

 

 Öko munkatervek

 Év végi beszámolók

 Munkatervek

2020/21 tanév

Méhek napja 2021

A Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünnepeljük Magyarországon a MÉHEK napját. A program nem titkolt célja, hogy népszerűsítse, megismertesse a méhészeti termékeket. Magyarország az unión belül méhészeti nagyhatalom, a méz kereskedelem 40 %-a származik hazánkból!

Az első és második osztályosok projekt foglalkozáson a méheket mint beporzókat, a pusztulásuk okait vizsgálták. Beporzó éttermet , méh legelőt , bogárhotelt készítettek azért hogy gondoskodjunk róluk hiszen: az emberiség élelmiszer termelésének harmada függ a méhek beporzó tevékenységétől

Föld napja 2021

A 2021-es Föld napja alkalmából rendhagyó feladattal bíztuk meg tanulóinkat. Az épület szerte elrejtett QR kódok beolvasásával megismerkedtek a nap jelentőségével, valamint csatlakoztak a "Minden héten Föld napja" névre hallgató kezdeményezéshez, melynek célja, hogy diákjaink egy naptár segítségével összegyűjthessék heti vállalásaikat bolygónk megóvása érdekében.

Ezt a feladatot legjobban a 3/b osztály teljesítette, gratulálunk nekik!

Erdőprojekt 2021

A 2021 Iskolai erdőprojektet az Ökocsoport hirdette meg azzal céllal, hogy felhívjuk a figyelmet erdeinkre és arra a sajnálatos tényre, hogy folyamatosan csökkenik az erdősülés a világon, pusztulnak erdeink. Szeretnénk, ha a diákság megismerkedne az erdővel annak gazdasági, társadalmi hasznával. Szeretnék, ha mindenki magáénak érezné az erdőt, így óvná, védené ezt a természeti csodát.

2020/2021 tanév fenntarthatósági témahete

Iskolánk hagyományainknak megfelelően csatlakozott a fenntarthatósági témahéthez. 

Az alsó tagozaton illetve az 5. és 6. évfolyamon a Ludas Matyi gyógynövényei című témát választottuk.  Ludas Matyi gyógyító szerepét kerettörténetként használva a gyerekek a modul során játékos formában ismerkedtek meg a magyarországi gyógynövényekkel, illetve azok gyógyhatásaival. Ezzel a témával is hangsúlyozva az egészséges életmódra illetve a fenntarthatóságra nevelést.
A témahét sikeres volt az osztályok felől csak pozitív visszajelzések érkeztek. Nagyon sok gyógynövénnyel ismerkedtek meg illetve készítettek belőlük préselt tablót. A gyerekek kedvence volt a „gyógyteás teadélután”.

A 7.-8. évfolyamon a tanulók a modul megvalósítása során megismerkedtek az intenzív mezőgazdaság problémáival, a biokertészkedés előnyeivel, a biokert kialakításával és a növényi kapcsolatokkal. Megtervezték saját biokertjünket. Megismerték a komposztálás előnyeit, a komposztláda üzemeltetésének fogásait; megtanulták, hogy mit dobjunk bele, és mit ne. Megismerkedtek a természetközeli, permakultúrás gazdálkodás elveivel, gyakorlati ötleteivel és fogásaival. A modul célja a biokert, komposztálás és permakultúrás gazdálkodás kivitelezésének megismerése. Még fontosabb cél azonban a természetközeli gazdálkodás összefüggéseinek és előnyeinek feltárása, egyéni, saját életünkre vonatkozó, és globális hatásaival. Cél, hogy a diákok hozzáállása változzon, érzelmi kötődésük erősödjön a kisléptékű és fenntartható mezőgazdaság felé, egészségesebb és természetközelibb élelmiszereket vásároljanak. Kedvük legyen egyes zöldségeket maguk is megtermelni, megismerjék a maguk ültette növekvő termény és gyümölcs örömét.
A 7-8. évfolyamok is pozitívan értékelték a témahetet, a legnagyobb sikert a közös komposztláda készítés illetve annak megtöltése hozta.
 

A témahét eseményeiről készített videós összegzés az iskola honlapján megtekinthető.
https://youtu.be/lESrmNkwT50

 Európai Hulladékcsökkentési Hét 2020. November 23-27.

 Decemberi program komposztálás 2020

 Madáretetés 2020

 Kacatmentes karácsony

Akció megjelenítése az iskola dekorációknál és az ajándékozásnál.

 2020 ökofal képek

 Zöld osztály vetélkedő eredménye félév

 Passzold vissza tesó! kampány

A magyar háztartásokban használt, de elromlott mobiltelefonokat gyűjtjük össze. Mobiltelefon gyűjtőponton juttatjuk el. www.janegoodall.hu/mobilkampany.html

 HulladékRadar 
Egy mobilalkalmazás az illegális szemétlerakás terjedésének megakadályozására. 
A 7-8-ik osztályosok osztják fel Igal Ráksi, Kazsok, Somogyszil, Büssü településeket ezzel a feladattal.

Az előző tanévek dokumentumai

 ÖKO-fal folyamatos gondozása

 2019.05.16. Kémiai verseny iskolán belül

2019.04.11. Tavaszi papírgyűjtés

TeSzedd!-Önkéntesen a tiszta Magyarországért

Iskolánk örömmel csatlakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium akciójához, mely a Fenntarthatósági Témahét köré szerveződött. 2019. március 22-én az iskola minden tanulója és dolgozója közösen mutat jó példát a környezetünknek, mert számunkra fontos a szép, tiszta környezet és hajlandóak is vagyunk tenni ezért.
Iskolánk 2016 óta Ökoiskola kitüntető címmel rendelkezik, ezért is tartjuk fontosnak a környezetünk védelmét. Aki egyszer részt vesz egy ilyen szemétgyűjtési akcióban, az a későbbiekben sokkal jobban odafigyel környezete tisztaságára, sokkal értékesebbé válik számára a természeti erőforrások megőrzése, védelme, mint korábban.
A környezetünkre való odafigyelés, összességében a felelős környezettudatos gondolkodás ma már természetes elvárásnak számít mindannyiunk felé. Ezért is szervezzük meg a TeSzedd! akciót évről évre!
Az esemény - amellett, hogy hozzájárul közvetlen környezetünk közös szépítéséhez - támogatja a gyermekek és fiatalok környezeti nevelését, ezáltal is egy lépéssel közelebb viszi őket a hulladék keletkezésének megelőzéséhez, a keletkezett hulladékkal történő felelős bánásmódhoz.
A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, szívesen vesszük szülők, családtagok jelentkezését is! Kérjük részvételi szándékát jelezze az iskolában Tóthné Mészáros Lívia koordinátornál!
Tegyünk együtt a tiszta Magyarországért!

 A Te Szedd akcióhoz tanulóink figyelemfelhívó táblákat is készítettek, melyről a Somogy TV is tudósított

 2019.03.22. Vetélkedő a "Víz világnapja" alkalmából és megemlékezés az osztályokban

 2019. 03 21: Maradék nélküli kívz vetélkedő

 2019. 03.21 Virágosítás

 2019.03.20 Tulipánfa ültetés

 2019.03.18-22. Fenntarthatósági témahét

A környezet védelme és a fenntarthatóság érdekében egyre több civil, szervezet és önkormányzat tesz lépéseket, kezdeményezéseket. Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás. Ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.

 2019.02.14. Fenntarthatósági témahét tapasztalatcsere Balatonlelle

 2019. 01. 23.: Iskolatejes pohár újrahasznosítása 1. b.-ben

 2018 12.01. Madarak- témanap-vetélkedő

2018. 11.21. Hulladékcsökkentési hét- Gyenesdiás-tapasztalatcsere gyerekekkel együtt

 2018.11.19. Hulladékcsökkentési hét-témahét

 2018.11.15. Veszélyes hulladék program megbeszélés

 2018.11.13.Fenntarthatósági program megbeszélése

2018. 11. 09. Környezetvédelmi szakkör

 2018.11.09. Környezetünk rendbetétele

 2018. 10.27.: Őszi túra:

„Mert mi imádjuk a természetet!”

Az őszi szünet előtti szombaton Edit néni és két szülő társaságában fantasztikus élményben volt részük a túrakedvelő diákoknak. A két órásra tervezett túrából hat órásra sikeredett a kirándulás. Veszélyes és kényelmes szakaszokon át érkeztek célpontjukhoz, hogy a tavaly elkezdett fakunyhó építését folytassák a kis „fanyűvők”. Sok érdekességet (szarvasagancsot, méhkasokat, szitakötőt, százlábút, borz búvóhelyet, búvárpókot, lábnyomokat, dagonyát) láttak. Az erdőben találtak még gyümölcsöt is, csipkebogyót, szedret. Szalonnát, virslit, hagymát sütöttek a szabadban.

 2018. 10. 18: Virágosítás

 2018.10.13: Szelektív hulladékgyűjtés

2018.10.12.  Árvácska ültetés

2018.10.12: Látogatás a Naki Mezőgazdasági Zrt-nél 

 2018.10.10. Állatok világnapja-témanap

 2018.10.09: Ősszel érik kiállítás az őszi terményekből

 2018.10. első hete-Környezetvédelmi szakkör indítása

 2019.09: szelektív hulladékgyűjtés megszervezése az osztályokban

 2018.08.25. ÖKO-munkacsoport újjáalakulása, munkaterv megalkotása

 2018.06-07. hó: Erzsébet tábor 4 héten keresztül: Ökotábor, természetközeli sporttábor, művészeti tábor, teszvesz tábor

 2018. 06.13. ÖKO-kirándulás-Pécs Hulladékkezelő